Új iskolaérettségi szabályok: Visszásságokat tárt fel alapvető jogok biztosa
Kozma Ákos kezdeményezte Kásler Miklósnál, hogy vizsgálják felül a szabályozást.
Kozma Ákos kezdeményezte Kásler Miklósnál, hogy vizsgálják felül a szabályozást.
Miért söpör ki a kormány az óvodákból tízezernyi iskolaéretlen gyereket? Az idén élesedett új törvény ördögi logikával oldja meg az óvodakrízist, csak éppen még súlyosabb problémákat generál a szülői szervezet szerint.
16 ezernél több kérelem érkezett az Oktatási Hivatalhoz a hatéves kortól kötelező iskolakezdés halasztásának ügyében. Az elfogadott kérelmek aránya magasabb, mint 2020-ban, de sokat még nem bíráltak el.
Az 2019–2020-as tanévben 82 684-ből mindössze 12-en vétettek a szabályok ellen.
Verba Attiláné, a PSZ Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke szerint akkor is túlzó volt kivenni a hatévesek iskolaérettségéről való döntést az óvodák kezéből, ha a – hivatalos fórumok információinak megfelelően – néhol tényleg visszaéltek a lehetőséggel.
2020-ban 22 ezer szülő kezdeményezte, hogy gyereke még egy évet az óvodában maradhasson, idén még kevesebben lehetnek.
Az Oktatási Hivatal visszautasította a kérelmüket, mert nem ismeri el őket ügyfélként.
A két hét múlva esedékes őszi vizsgákon maximum tízen lehetnek egy teremben, lázasan be sem engedik a tanulókat.
Míg tavaly 124 ezren mentek el nyelvvizsgázni, idén csupán 56 ezren. Van olyan vizsgaközpont, ahol 25 százalékos létszámleépítésre kényszerültek.
Bármilyen válaszokat is adtak a nyolcadikosoknak kötelezően kitöltendő kérdőívre, a legtöbbször valamilyen szakképzést dobott ki eredményként.
Több koronavírussal fertőzött tanárt is találtak a miskolci Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. Szabályszerűen bejelentették az illetékes hivataloknak, de állításuk szerint nem történt semmilyen intézkedés vagy tájékoztatás. Az iskola kétségbeesett felhívást tett közzé a honlapján emiatt.
Meglehetősen logikátlannak tűnik az, hogy melyik közoktatási intézményben rendelnek el távoktatást vagy küldenek haza osztályokat koronavírus-fertőzés miatt a hatóságok. Ennél is nagyobbnak tűnik a fejetlenség az állami vírusteszteknél.
Gloviczki Zoltán szeptember 1-jétől már az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora.
Az érintett osztály otthonról, digitálisan tanul tovább.
Az Oktatási Hivatalhoz csaknem 11 ezer kérelem érkezett, a többségét jóváhagyták.
Az érintettek szerint figyelmen kívül hagyja a bíróság a szülők véleményét és az Oktatási Hivatalnak ad igazat az iskolaérettség ügyében.
Rác Gábor azt állítja, hogy azért bocsátotta el a tankerület vezetője, mert véleményt mondott arról, ahogyan egy kollégáját ért igazságtalanságot kezeltek.
A Világgazdaság által megkérdezett intézményekben már több mint 13 ezren jelentkeztek oklevélért a gazdaságvédelmi akcióterv keretében bejelentett nyelvvizsgamentesség óta.
124,4 ezer jelentkezőből 82,3 ezren járt sikerrel a nyelvvizsgákon.
Még el sem készültek a szeptembertől felmenő rendszerben bevezetendő Nemzeti alaptantervhez (NATI) illeszkedő tankönyvek, ám az iskoláknak hamarosan le kell adniuk a rendeléseiket.